Poznań
Poznan kétségtelenül Lengyelország legfontosabb üzleti központja Varsón kívül. Ez elsősorban a nagy beruházásoknak, valamint a város kereskedelmi jellegének köszönhető. A különböző szakmai ágazatok által szervezett sokszínű vásárok egész Lengyelországból és külföldről is vonzanak látogatókat. Poznan azonban az üzleten kívül jóval többet kínál: A legkülönfélébb kulturális rendezvényeknek ad otthont, amelyek egyaránt vonzzák a fiatalokat és az időseket. Gyakran láthatók kortárs, valamint klasszikus tárlatok, illetve hallhatók különféle zenei koncertek is, a komolyabbaktól kezdve egészen a fiatalokat megcélzó előadásokig. A különböző rendezvények mellett a város, mint minden egyetemi központ, bárok és pubok széles választékát nyújtja. Az esti hangulat természetesen a Főtér (Rynek) közelében a legélénkebb. További vonzerőt fejt ki a Maltanskie tó, ahol különböző koncertek és események szerveződnek. Azt is fontos megjegyezni, hogy Poznan hatalmas mennyiségű történeti emléket is kínál, mindenekelőtt az első lengyel Piast-dinasztia idejéből.







